Városunk Gyomaendrőd újság

Az anya gyermek kapcsolat, mely mindannyiunk életének talán legmeghatározóbb útravalóját jelenti, kifogyhatatlan erőt és tapasztalatot jelent. Megfogalmazni, szavakba önteni mégis szinte lehetetlen, hiszen mindenkiben más kép, más gondolatok jelennek meg erre a szóra: édesanyám. Férfiként a csodálat, szeretet és a legmélyebb elismerés talán azok az érzések, melyekkel az anyaságra tekintünk. Úgy érzem, az emberi élet valódi értelme, értéke a családon és a gyermekvállaláson keresztül teljesedhet ki igazán. Ebben a csodában szülőként létezni páratlan lehetőség már az élet első percétől kezdve. A hölgyek döntő többsége számára önnön életük szinte minden lépése felkészülés az anyaságra, noha az ezzel járó felmérhetetlen tudást, türelmet és szeretetet megtanulni nem lehet. Éppen ezért megismételhetetlen az a szépség, amely minden egyes édesanyában testet ölt, s ami előtt ma, május első vasárnapján mindannyian fejet hajtunk. Egy ölelésben, egy virágban, egy őszinte pillantásban most világok mélysége indul útjára, ám a legfontosabb ma a köszönet. Tudom, hogy sok szívben sajnos már csupán emlékek tarthatják az édesanya alakját, ám a mai nap éppúgy az övék is, hiszen szeretetük, fáradozásuk örök kincsként él tovább megannyi gyermeki lélekben. Köszönjük, köszönöm hát, hogy vannak, hogy szeretnek és hordozzák, óvják a jövendőt. Kedves édesanyák: Isten éltesse Önöket!

Dankó Béla

 

Képviselő úr jókívánságaihoz Szerkesztőségünk is csatlakozik: Isten áldja meg az édesanyákat, nagymamákat, dédiket, lányokat, asszonyokat. Minden nő magában hordozza az anyaságot. Legyenek áldottak és boldogok!

Frissítve: 2021-05-01