A Jézus Krisztust követő, hívő emberek nagy, egyetemes és üdvtörténeti ünnepei látszólag távol esnek a sokak szerint „szűkös”, „provinciális” nemzeti ünnepektől. A hívő emberek két világ polgárai azonban, s a haza, a nemzet, ahol és amelynek körében élniük rendeltetett, nem mellékes, nem elhanyagolható feladatokat és kötelességeket jelentenek. Az Isten szeretete mellett a felebarát szeretete, a ránkbízottak iránti felelősség tulajdonképpen egyre táguló koncentrikus körökben a nemzet iránti természetes szeretetet is jelenti. A nemzeteknek, amelyek Isten akaratából létező történelmi kommunikációs, érték-, szimbólum- és élményközösségek, óriási szerepe van egyéni életünkben is. Neveltetésünk, szocializációnk során jórészt öntudatlanul vésődnek belénk a világ, az élet közösségi képei, ítéletei, „tematizációja”.Evilági polgárságunk otthona a nemzet, egyéniségünk kibontakozása is népi közösségünk javai, tapasztalatai, formái stb. szerint lehetséges a legjobban. A hívő ember ezért - itt is Jézushoz hasonlóan - szereti népét, foglalkozik annak sorsával, múltjával, jövőjével. A környezetében rokontalan, majd a XX. század erőszakosságai nyomán szétszakadt és szétszóródott magyarság olyan egyetemes ünnepe március 15-e, amelyet még ellenfeleink, ellenségeink is csak nagyon nehezen tudnak megrágalmazni. S még „belpolitikailag” is „egyetemes”, mert nincs olyan magyar párt, amely a polgári Magyarország születésének ünnepét idegennek érezné.Pedig 1848. március 15. is sokarcú, sokértelmű történeti esemény - persze ezért is tudja, tudta mindenki akár rossz célokra is felhasználni. Hiszen március 15. nemcsak nemzeti ünnep, az előjogokat megszüntető polgári magyar nemzet születésének ünnepe, hanem „forradalmi” ünnep is: a sokakban élő és sohasem teljesülhető emberi önmegváltás egyik hősi kísérlete. Így találkozhatnak emlékezései kapcsán hívők és nem hívők.

A valóságban persze a hívők a forradalomban legfeljebb az emberi jóakaratot ünnepelhetik, amely gyorsan tűnő remények után - ha bölcs - visszatér a Szentírás realizmusához, s ha nem az, új, folytonos csalódások kísértéseibe, sőt rendszerint terrorba, diktatúrába fullad.

Március 15-én valójában egy fél évszázad magyar nemzeti ébredezésének, erkölcsi lelkesültségének beérését ünnepeljük. Azt, hogy a magyarság ismét lépést tudott tartani - sok tekintetben hátrányos helyzete ellenére - másokkal, Európával. Március a magyar nemesség önzetlen, előjogokról lemondani tudásának az ünnepe, március a magyar nemzet akkori nem magyar honfitársaival szembeni egyenlőségi önzetlenségének emlékezete, s március a békés és törvényes népi magatartásnak is ünnepe. Nagy személyiségek és az őket követni tudó, lélekben hozzájuk emelkedő, nemzetté érő nép ritka pillanata március 15.

Igazi közösségi ünnep ez, szolidaritást teremtő és érzelmeket megmozgató, ezért kellett ifjúsági ünneppé degradálni annak a kommunista hatalomnak, amely elvileg a közösséget hirdette. Az újra a helyére került nagy nemzeti ünnepünket ma csak egy veszély fenyegeti: az ha sematikussá, ha protokollá válik, s nem lesz igazán része a maga sokszínű gazdagságában öntudatunknak. A modern világ egyre kevésbé tud ünnepelni. Nekünk, evangéliumot hallóknak ez könnyebben megy. Segítsük honfitársainkat ünnepelni is.

Tőkéczki László

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.

Széchenyi István