Kiderültek a felsőoktatási ponthatárok a 2023 szeptemberében induló felsőoktatási képzések kapcsán térségünkben is – Hány gólyát köszönhetünk a szeptemberben induló tanévben?
Július végén minden felsőoktatásba készülő hallgató izgatottan várja, hogy bekerül -e az általa legjobban preferált felsőoktatási intézménybe, az áhított szakra.
Azonban egy másik szempontból is izgalmas ez az időszak, hiszen ilyenkor az is eldől, hogy a térségünkben működő felősoktatási intézményekbe, vajon mennyi elsőéves hallgató érkezhet szeptembertől.
Térségünk 2 felsőoktatási intézménye a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kara és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szarvasi Képzési Hely kapcsán nagyon örömteli és jó hírekről számolhatok most be. Mindkét szarvasi felsőoktatási intézmény esetében mondhatom, hogy az elmúlt évek hallgatólétszám csökkenése után most egy nagyon jelentős, komoly növekedés mutatkozott a felvett hallgatók tekintetében.
Az elmúlt hónapokban rendszeresen láthattuk a jóhíreket a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szarvasi Képzési Hely kapcsán. Amíg néhány éve a teljes bezárás ellen kellett küzdeni, addig az elmúlt időszakban több alkalommal sajtótájékoztatók keretében beszélhettünk Dr. Gyuricza Csaba rektor úrral, az újabb innovatív képzési lehetőségekről, amelyek itt Szarvason indulnak és az intézmény megújulását célzó beruházások kapcsán. Úgy tűnik a munka gyümölcsözött, hiszen a felvételt nyert hallgatók számát tekintve elmondhatjuk, hogy a 2023 szeptemberében induló 2 képzésre (mezőgazdasági mérnök alapképzés, mezőgazdasági felsőoktatási szakképzés) összesen 40 fő hallgató kapott felvételt. Az összehasonlítás miatt és érdekességképpen, hogy mitől is számítanak örömhírnek ezek a számok: A mezőgazdasági mérnöki alapképzés szak, ami ennek az intézménynek évtizedek óta a fő profilja volt, nappali képzés formájában 2019 óta nem is indult. Úgy gondolom levonhatjuk ezalapján a következtetést, hogy a munka nem volt hiábavaló és jó az irány, amin a MATE-val összefogásban elindultunk.
Szarvas másik nagyhírű, régre visszanyúló felsőoktatási intézménye, melynek pedagógus képzése egybeforrott Szarvas város nevével és öregbítette azt, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kar, vagy ahogy a köznyelv említi évtizedet óta: az óvóképző, tanítóképző. Az előbbiekben a MATE kapcsán részletezett örömhíreket tudom itt is folytatni és fokozni, valamint megosztani a nyilvánossággal, hiszen a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karán 2023 szeptemberében mintegy 306 fő elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait 3 szakon (csecsemő- és kisgyermeknevelő: 136 fő, óvodapedagógus: 131 fő, tanító: 39 fő). Ami külön örömre adhat okot az az, hogy ez a szám 2 és félszer akkora, mint egy évvel ezelőtt, hiszen tavaly ilyenkor 120 fő volt ez a létszám. Örülök, hogy ezek a számok mégis azt mutatják, hogy a fiatalok számára vonzó a pedagógus pálya az elmúlt hónapok negatív híreszteléseivel és a generált rossz közhangulattal ellentétben. Úgy vélem azért is kiemelten fontos ez a kézzel fogható növekedés, mivel az intézmény múltja és jelene, a képzés minősége garancia arra, hogy a pedagógustársadalomban, országosan is minőségi utánpótlás képződhessen.
Fontosnak tartom mindezek mellett elmondani, hogy ezek még nem a végleges számok, hiszen még ezután jön a pótfelvételi eljárás, melynek keretében augusztus 6-a éjfélig lehet jelentkezni a képzésekre. Bízom benne, hogy az előbb részletezett számok, még akár növekedhetnek is ezáltal.
Örömmel várjuk térségünkbe, Szarvasra a vidékről érkező gólyákat, elsőéves főiskolai hallgatókat, kívánom nekik, hogy szeptembertől tekintsék e várost és ezen intézményeket második otthonuknak. Bízom benne, hogy a hallgatólétszám növekedése kapcsán ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog és Szarvas város megtarthatja méltó, több évtizedes iskolavárosi rangját. Országgyűlési képviselőként a jövőben is ezért fogok dolgozni.
Tanulmányaikhoz sok sikert kívánok a leendő elsős hallgatóknak!
Dankó Béla
országgyűlési képviselő |