POLÁNYI
ÉVA
 |
Cím: 5502 Gyomaendrőd, Mikes Kelemen utca 1/2
Telefon: +36-66-610-431
|
Képzettségem:
Magyar - történelem szakos általános iskolai tanár, versmondó.
1998-ban elvégeztem a Magyar Rádió bemondó-műsorvezetői tanfolyamát, majd
még egy év rádiós iskola után újságírói képesítést kaptam.
Tevékenységem:
A gyomaendrődi Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjait tanítom, s több mint tíz éve a Városunk c. helyi újságban szerkesztem az irodalmi oldalt.
Irodalmi indíttatásom családi örökség, hiszen szűkebb és távolabbi rokonaim között többen kapcsolatban vagyunk, voltunk valamilyen módon az irodalommal. Nagyapám Endrőd ismert és elismert pedagógusa, Paróczai Gergely életével, tisztaságával, emberségével példa számomra. Nagybátyám, a tehetséges költő-pedagógusnak, ifj. Paróczai Gergelynek harminc év adatott, s e szűkre szabott idő alatt próbálta versbe szedni a Mindenséget.
Gyermekkorom óta mondom a verseket, s felnőttként is sok országos megmérettetésen vettem részt. Több elismerést is kaptam (Berzsenyi, Áprily, Nagy László, Illyés versenyeken stb.), majd rövid ideig hivatásos előadóként is tevékenykedtem. Önálló esteken mondhattam el kedves szerzőim verseit. (Pl.: „És minden dolgok mélyén béke él”, 1991 Endrőd; „A nyelv ma néktek végső menedéktek” - versek a XX. századból, 1991. a békéscsabai tanítóképzőben; Gergely Ágnes Kossuth-díjas endrődi íróval-költővel Endrődön, Szarvason, Gyulán, Gyomán, léptem fel, de közreműködtem Határ Győző gyomai író-olvasó találkozóján, valamint békéscsabai előadóestjén is.) Meghívtak a Berzsenyi Irodalmi Társaság megalakulásának 90. évfordulójára, máskor a keszthelyi Helikon Napokra. Az elmúlt években lehetőségem nyílt itthon (OMart-beli) író-olvasó találkozók vezetésére, műsorvezetésre. Kedves gyomai születésű szerzőm, Mácz István bemutatása is ezek közé tartozik.
„A költészet örökös törekvés a dolgok lelkének kifejezésére” - mondja egy filozófus. Ezért is szerettem, szeretem.
Versmondóként a versek elmondása helyett mindig jobban izgatott a felkészülés folyamata, a versek kiválogatása, megtanulása, a műsor szerkesztése. Sok érdekes embert ismerhettem meg, gyűjthettem tapasztalatot rádiós tanulmányaim során is.
Magyartanárként örömmel tölt el annak a kisfilmnek a megszületése (2009), melyet Radnóti születésének századik évfordulóján a Magyar Televízió is beszerkesztett gálaműsorába.
A Körös Televízióban máig szokták vetíteni. (A Nem tudhatom c. vers feldolgozása)
Hitvallásom:
Számomra is, mint oly sokak számára, a legfontosabbak közé tartozik a fejlődés. Elsősorban önmagam megismerése, („önmagad beutazása: a mindenség beutazása”), mások megismerése, tisztelete és segítése, a szépség, a harmónia megteremtése. Hiszek az egyetemes emberi értékekben. Keresem azokat a módszereket, lehetőségeket, melyek szebbé, jobbá teszik az emberi életet, hatékonnyá az emberi kommunikációt. Hívőként, pedagógusként.
Én is vallom, „az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben”. Az evangéliumi szeretet az iránytű, a mérce életemben, mindennapjaimban és reményeim szerint írásaimban, versek-művek előadásában, közvetítésében…
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
(Antoine de Saint-Exupéry: Fohász - részlet)
Frissítve:
2012-12-09
|