Hétről-hétre mérkőzések
Március utolsó hétvégéjén nem rendeztek fordulót a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A szünet után most már május végéig nem lesz megállás, folyamatosan zajlanak a bajnoki fordulók.
Tovább tart a külön verseny a Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság első két helyezettje között. A listavezető Orosháza jobb gólarányának köszönhetően tartja a vezető pozícióját az üldöző Végegyházával szemben. Izgalmas véghajrá várható a két élcsapat között.
A lejátszott mérkőzések eredményei:
2023. 04. 01. Gyomaendrődi FC – Orosházi MTK-ULE 1913 2 : 3
G.: Hunya K., Öngól
A három bajnokaspiráns közül újabb ellen lépett pályára a hétvégén az előző fordulóban első győzelmét megszerző hazai csapat. Kiegyenlített első negyedóra után kissé váratlanul szerzett vezetést a vendégcsapat, amit tíz perc után egy jogos büntetőt követően egalizált a lelkesen játszó gyomaendrődi alakulat. Az első félidőben több gól már nem is született, így egállal fordultak a csapatok. A második félidő elején egy szép hazai kontra végén, igaz öngóllal, de előnybe kerültek a vendéglátók. Ezt követően váratlanul jött egy hazai kiállítás, egy mezőnybeli szabálytalanságot talán könnyű síppal fújt be a játékvezető. Az emberelőnyt kihasználva, rövid időn belül egalizálták az eredményt a vendégek kihasználva a hazaiak gyermeteg hibáját. A folytatásban az Orosháza uralta a játékot, de igazán nagy helyzetei nem voltak. Már mindenki a végső sípszót várta, amikor a hosszabbítás utolsó percében a vendégek jó adag szerencsével csak begyötörtek egy újabb gólt, amivel megszerezték a három pontot. A játékvezető jobban tisztelte a vendégeket, mint a hazai csapatot, indokolatlan volt a mindkét oldalra kiosztott sok sárga lap is. Még tíz emberrel is méltó partnere volt a fiatal hazai csapat a bajnokesélyes Orosházának. Fortuna nagyon szorította a vendégek kezét.
2023. 04. 08. Medgyesbodzás SE – Gyomaendrődi FC 4 : 0
G.: ------
Az erőviszonyokat tekintve közel járt egymáshoz a két csapat, amit a tabellán elfoglalt helyezésük is mutat. A hazaiak a rutint képviselik, a vendégeket a fiatalos lendület jellemzi. A bodzásiak odahaza komoly feladatokat is képesek megoldani, de a vendégek is tudnak házon kívül is meglepetést okozni. A mérkőzés elején a vendégek bátor támadójátékkal kezdtek, több lehetőséget is kialakítottak a bodzási kapu előtt. Negyedórát követően a hazaiak folyamatosan átvették a játék irányítását, többször is sikerült végig játszaniuk a kontráikat. Fél óra elteltével öt perc alatt kétszer is bevették a vendégek kapuját, ezzel, magabiztos előnnyel tértek a szünetre. A második félidőben a gyomaendrődiek próbáltak közelebb férkőzni, szorosabbá tenni az eredményt, fölényben is játszottak kisebb helyzetekig el is jutottak, de ennél többre nem futotta az erejükből. A hazaiak labdaszerzéséből indított gyors ellenakciókkal szemben viszont tehetetlennek bizonyultak. A félidő közepén bekapott harmadik hazai találat a kedvüket is szegte, a negyedik gól pedig végképp megpecsételte a sorsukat. A bodzásiak taktikusabb és gólra törőbb játéka magabiztos győzelmet eredményezett a lelkes gyomaendrődiekkel szemben.
A 21. fordulóban a Gyomaendrődi FC a Sarkadi Kinizsi visszalépése miatt a szabadnapját tölti
2023. 04. 22. Nagyszénás SE – Gyomaendrődi FC 2 : 1
G.: Hanea M.
Ismét két egyforma képességű csapat feszült egymásnak a hét végi fordulóban. A hazaiak számos mérkőzést vesztettek el a középmezőnyhöz tartozó csapatokkal szemben, a gyomaendrődiek az eddigi két találkozójukon is győzedelmeskedni tudtak. A vendégek furcsa módon idegenben több mérkőzést nyertek, mint otthon, ebben talán a hadrendjük is közre játszott, a fiatalok eredményes kontrajátékot tudnak ugyanis nyújtani. A mérkőzést végig nagy küzdelem és kiegyenlített játék jellemezte. Az első félidő közepén egy gyors gólváltást követően döntetlennel tértek szünetre a csapatok. A második játékrészben mindkét együttes javára eldőlhetett volna a találkozó, de a helyzetek sorra kimaradtak. Majd a vége előtt tíz perccel a Szénásiak az egyik helyzetüket mégis gólra tudták váltani, így megszerezték az első tavaszi hazai győzelmüket. Egy igen döntetlenszagú mérkőzésen a hazaiak kis szerencsével ugyan, de mégis győzni tudtak.
Fülöp Zoltán |